Lányok, anyák

Elmeséletlen női történetek 2.

Lányok, anyák thumbnail

Gyűjtötte, összeállította és szerkesztette: Pécsi Katalin

Ebook Kiadás: EszterHáz Egyesület, 2015

Letöltés:
EPUB MOBI PDF

Megrendelés, Papír kiadás: Novella Könykiadó, 2013

Más nyelveken:
Német

Tartalomjegyzék

  • A szerkesztő előszava – Hallgatások és elhallgatások útvesztőjében
  • László Klári Lea – Anya
  • I. RÉSZ„A dolgok valódi volta…”
  • Jávor Lívia – Chrajszesz
  • Judit Niran – A nagymama és az ólom
  • Fenákel Judit – Maca néni
  • II. RÉSZ„Mi azonban ott voltunk!”
  • Szöllős Vera – Legyél Nap-néni!
  • Szekeres-Varsa Vera – Főpróba, 1944-ben
  • Szász Anna – Ne légy patetikus!
  • Judy Weissenberg Cohen – „Egyél, egyél, mert életben kell maradnunk!”
  • Rácz Éva – Kopaszra vágva
  • Rácz Éva – A gettóban
  • Gartner Kati – Hollander Irma – Gur Nomi – Három hangon a holokausztról
  • Vera Meisels – Sírkő, fekete márványból
  • Fahidi Éva – Gilike
  • Szemes Brodt Erzsi – Este megkereslek
  • Szemes Brodt Erzsi – „Egyetlenegy csók az életünk”
  • III. RÉSZ„A vágyak kortalanok, a szenvedés is”
  • Lengyel Nagy Anna – Mindent anyámról
  • Rapai Ágnes – Hazudj nekem!
  • Rapai Ágnes – Anyám mesél
  • Talyigás Katalin – Három generáció
  • Haraszti Klára – Vencel tér
  • Pécsi Katalin – Posztmodern történet, Anyával
  • Surányi Vera – Bíró néni szekrénye
  • Gera Judit – Haláltánc
  • Vajda Júlia – Kilincsek nélkül
  • Horváth Ágnes – Minden a cserépkályhánál kezdődött
  • Gál Éva – Családállítás
  • Endrődi Panni – Ecetfák
  • László Klári Lea – Angyalok a szemklinikán
  • Turi Tímea – Költözés (részletek)
  • Steinberger Salát Anna – Utórezgések
  • Berkovits-Branfman Zsuzsanna – Anya – dobozban
  • Lovas Nagy Anna – Örök befogadott
  • Ritter Andrea – Kantáta két anyamellre
  • Bárdos Katalin – Tükörképdarabok
  • Nicole Katz – Sábesz Liberty-vel
  • Gonda Júlia – Naplótöredékek anyámról
  • Utószó helyett: Gonda Júlia – Turi Tímea – Diaszpóra és mindenség

Előszó

A XX. század elejének felülmúlhatatlan női gondolkodója és írója, Virginia Woolf azt állítja híres esszéjében, a Saját szobában, hogy nemcsak a nők – mint alkotók – hiányoznak fájdalmasan az irodalomból, hanem az elmúlt évszázadokban kimaradtak olyan alapvető témák is, mint a nők közötti barátság, az anya-lánya viszony vagy a nővérek közötti kapcsolat. Azóta, a XXI. század elejére a nőírók behozták már a mennyiségi hátrányt, ma a könyvesboltokban és az irodalmi díjazottak között egyaránt, számos nagyszerű írónőt találunk. Azonban jó ideig kellett még várnunk arra, hogy az említett témákat az írónők beemeljék az irodalomba: először legégetőbben a saját identitásuk foglalkoztatta őket, helyük a férfiak uralta világban, és természetesen, a férfiakhoz fűződő kapcsolatuk.

Számomra az első nagy élményt az a pár holokauszt memoár jelentette, melyeknek a szerzői – nők – a mindennapi életük apró részleteiről írtak: arról, hogyan élték túl a legszörnyűbb megpróbáltatásokat is, együtt az anyjukkal, a nővérükkel, vagy barátnőikkel, „lágertestvéreikkel”.

Új volt ez a nézőpont és hang a holokauszt irodalomban is, mert a „főáramba” került művek korábban nem erről szóltak. A nők sajátos tapasztalataira évtizedekig senki se volt igazán kíváncsi – avagy a nők hangját elnyomta a férfiak kórusa. Mi, nő olvasók is sokáig elhittük, hogy Primo Levi, Jean Améry és Kertész Imre után már nincs mit mondani: ők túlélőként és nagyszerű íróként már mindent elmondtak, és egyben az „*általános emberit*” ábrázolták. Pedig „általános emberi”csak absztrakt módon létezik: konkrétan „*nők”* vagyunk és „férfiak” (no meg gyerekek és felnőttek, vallásosak és szekulárisak, zsidók és nem zsidók – mikor, melyik szerepkörünk kerül előtérbe leginkább). Könnyen belátható, hogy a nők – fiatal lányként, feleségként, anyaként – nem ugyanazt élték át, és másképpen szenvedtek, mint a férfiak.

Rám a legnagyobb hatást néhány, az utóbbi években megjelent memoár tette: Fahidi Éváé, Judith Magyar Isaacsoné, Aranka Siegalé és Bartha Ágnesé

Innen, a női memoárok új élményéből jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a Sós kávé – elmeséletlen női történetek magyarországi és külföldi sikerén felbuzdulva, olyan új, „elmeséletlen történeteket” kezdenék el gyűjteni, amelyek kifejezetten az anya-lány kapcsolatról szólnak – egyáltalán nem kizárva a nővéreket, húgokat, barátnőket, „lágernővéreket” és a szellemi/ érzelmi okokból adoptált „anyákat” sem. (*„Így lettem én származási átjárható”* – definiálja magát – pót-anyás írásában Ritter Andrea, Fahidi Éva pedig a szimbolikus testvérségre teszi a hangsúlyt: „Nem tudtam, hogy nemcsak közös anya és apa tesz embereket testvérré, hanem a közös sors, az azonos szenvedés, fázás, éhezés, megaláztatás, embertelenség is”.)

Hasonlóképpen az előző antológiához, most sem az a szempont vezérelt, hogy csak az irodalmi életben már nevet szerzett írókat hívjunk meg a kötetbe – éppen ellenkezőleg. Tágra nyitottuk a kapukat: a cél az volt, hogy tekintet nélkül foglalkozásra és irodalmi előéletre, bárki úgy érezhesse, hogy fontosat tud mondani, és személyeset erről a tárgykörről. A Sós kávé iránti folyamatos érdeklődés azt bizonyítja, hogy az olvasók is fogékonyak az elmeséletlen és máig kibeszéletlen történetekre – így szerkesztőként, a második alkalommal már én is magabiztosabban mertem szerzőtársaimat arra buzdítani, hogy merjenek kilépni a nyilvánosság elé, és merjék feltárni személyes élettörténetüknek ezeket a fájó, sokszor nem véletlenül homályban hagyott részeit. Aki maga még nem próbálta, talán nem is tudhatja, mennyire nehéz ez…

Eltérés a Sós kávéhoz képest, hogy a Lányok, anyákban a holokauszt túlélők és a gyerekeik korosztálya között elbillent az arány a 2. és 3. generáció irányába. Talán nem is annyira megmagyarázhatatlan az oka, de az antológiába írt történetek a lány szemszögéből mutatják be az anyát – és sohasem fordítva. (Az egyetlen kivétel egy fiatal anya sztorija, akinek a szerencsés családtörténetében mást jelent zsidónak lenni, mint a holokauszt túlélők családjában).

A szerzők között vannak külföldön élő magyarok/magyar ajkúak is. Noha mindannyian remekül beszélik a nyelvet, közülük néhányan könnyebben írtak angolul, így írásaikat fordításban közöljük. (A magyarul író, külföldön élő szerzőink nevét a magyar helyesírás szerint írtuk; az angolul író szerzők esetében viszont megtartottuk az eredeti írásmódot).

Antológiánk műfajilag is változatos, a kifejezetten cselekmény-centrikus „történetek” mellett helyet kaptak az esszéhez közelebb álló írások, egy vers, egy naplórészlet és egy elvi kérdésekről szóló párbeszéd is, anya és lánya között. A történetek közül három, ma Izraelben élő mesélő története eredetileg nem írásban született meg, hanem egy videóra vett, hosszú életinterjúból „mentettem ki” őket.

A könyvünk anyaga úgy rendeződik, hogy az első, nagy fejezetbe kerültek azok az írások A dolgok valódi volta… címen, amelyek megadják a „keretet” a többihez: a zsidó életről mesélnek, illetve madártávlatból láttatva, érintőlegesen ejtenek csak szót a holokausztról, amely az itt közölt írásokban nem a „narrátorok” saját tapasztalata.

A második fejezet – Mi azonban ott voltunk – a holokauszt túlélők közvetlen „élményét” mutatja be: ki gyerekként, ki már fiatal lányként élte túl a gettót, a bujkálást, a Duna-partot vagy a lágert.

A harmadik fejezet – A vágyak kortalanok, a szenvedés is – a II. világháború után született szerzőknek – a „lányoknak” – ad teret: míg a túlélők történeteiben az összetartás és a szolidaritás a kulcs motívum, itt a hiány és a hazugság/elhallgatás. Rapai Ágnes elbeszélésében így fogalmazza meg sokunk élményét: „…mert csak tizenöt éves koromig voltál képes hazudni nekem, de akkor elszakadt benned valami, és »kénytelen voltál« elmondani az igazságot. Na, köszönöm szépen, a francnak se volt szüksége a magyarázkodásodra. Hogy nem is így volt, hanem úgy volt, hogy amit előtte hazudtál a családodról, azt felejtsem el. Hogy nem is a bombázás alatt haltak meg a rokonaid, hanem Auschwitzban”.

Három nemzedék van tehát együtt ebben az antológiában: anyák vagyunk, lányok és testvérek – fogjuk egymás kezét.

Pécsi Katalin

A könyvről írták

A „Sós kávéban” eredeti és eredendő élettörténeteket olvashatunk, melyeket nem változtatott el sem emlékezetpolitika, sem írói transzponálás; ezúttal nem véleményformáló publicisztika és nem is műalkotás létrehozása volt a cél, hanem az emlékezés rögzítése, a nyomot hagyás, és az élet feldolgozása. Amit azonban a „Sós kávéban” olvashatunk, az irodalom, még ha nem is professzionális írónők írták a szövegeket, hanem jobbára írástudó nők…

Radics Viktória

Az „elmeséletlen női történetek” a holokausztot túlélt magyar nők halk hangját teszik hallhatóvá. A megszólaló nők ellenállhatatlanul bevonják az olvasót a saját, személyes világukba. Eddig is tudtuk, hogy egy korszak végén állunk. Mégis, e megrázó utazás révén a saját bőrünkön érezzük Vajda Júlia kérdésének a bizonyosságát: „Mi lesz velünk (…) ha ők, akik a soát megélték, már nem lesznek?” Ugyanakkor, ezek a történetek ki is vezetnek bennünket a szorongás állapotából: arra bátorítanak, hogy képviseljük a holokauszt áldozatainak és túlélőinek az örökségét. Én ezért olvastatom el a tanítványaimmal a „Sós kávét”. Azt tervezzük, színdarabot is készítünk az iskolában, a könyv szövegei alapján.

Christian Lanyi

A nők másképp élik át a megpróbáltatásokat, mint a férfiak. Máshogy is emlékeznek rájuk, visszatekintve másként fonják-bogozzák történeteiket. Ha egyáltalán elmesélik és nem csak némán tűnődnek róluk… A női hallgatás érvényes a legszörnyűbb eseményekre, a holokausztra is. Az utóbbi időben számos visszaemlékezés és szépirodalmi feldolgozás látott napvilágot erről a korszakról, sokuknak a szerzője, hőse férfi volt. A női testi és lelki tapasztalat, a fájdalom, a megaláztatás megélésének sajátosan női módja hiányzott belőlük. Bár születtek szépirodalmi szintű feldolgozások Bartha Ágnes, Bruck Edit, Fahidi Éva, Judith Magyar Isaccson és Aranka Siegal tollából, jórészt mégis feltáratlanok maradtak a túlélésnek sajátosan a lányokra, asszonyokra jellemző stratégiái. Ezt a hiányt betöltendő kezdett hozzá Pécsi Katalin 2002-ben az „elmeséletlen női történetek” összegyűjtéséhez.

Huszár Ágnes

Kaddis az anyákért

Lángh Júlia